Az alkotó tábor
Írta Kovács
István
(tudom, hogy
sok helyen szerveznek alkotó táborokat, de ez a fantáziám szüleménye)
A kis városban
alkotótábort hirdetnek, hogy a kultúranapját méltóképpen ünnepeljék meg. A városka
melletti környezetben egy kéthektáros mező terül el, melyet kétoldalt erdő
határol, szemben pedig egy kis folyócska választja el a hegyoldaltól melyet
vegyes fafajtákkal benőtt erdő borított.
A város iskolájának
kollégiumában alakítottak ki szállást a művészeknek.
A meghívottak nagyon
vegyes művészeti ágakat képviseltek.
Meghívtak festőket,
szobrászokat agyag és fém kategóriákban, a fém kategóriában kovácsműves és
térplasztikát készítő lakatos-szobrász is volt, fafaragókat, és irodalmi
embereket.
A kiírás úgy szólt,
hogy az írással foglalkozó emberek figyelik a munkát és azt írásba foglalják.
Egy hétig
dolgozhatnak, és a végén kiállítással egybekötött irodalmi esten mutathatják be
alkotásaikat és olvassák fel verseiket, prózáikat, melyeket a képekről,
képekhez vagy szobrokról írtak!
A művészek tehát
elfoglalták helyüket.
A festők szétszóródtak
a mezőn, a szobrászok és fafaragók inkább a fák övezte szélekre húzódtak, a
fémművesek pedig a lakott részhez közel egy árammal rendelkező épület körül
helyezkedtek el!
Fölállítottak egy
sátrat is a fák árnyékában, de az oldalát felhajtották, itt pihenhettek, ha
fáradtak voltak, vagy csak lazítani szerettek volna.
Mindenki neki állt a
munkának, a kézművesek dolgoztak, a szellemi tevékenységet végző művészek pedig
sétáltak az alkotásaikon dolgozók között, figyelve őket addig, míg el nem
kezdődött valami kialakulni kezük nyomán.
Néha rövid
beszélgetések is megtörténtek, hogy ki mit akar készíteni, de alapjában véve
nem zavarták a munkát, inkább pihenő időben folytak nagyobb horderejű
megbeszélések.
Lassan telt az egy
hét.
Már a harmadik napon
nagyon szépen látszott, kinek mi fog kialakulni a keze nyomán.
A festők között volt,
aki néhány vonalas vázlatot készített, de volt, aki azonnal a választott témát
kezdte festeni.
A szobrászok agyagjaikból
formáztak különböző figurákat, a fafaragók különböző késekkel, vésőkkel
dolgoztak, míg a fémekkel foglalkozók nagyon zajosan, kalapáltak, köszörültek,
hegesztettek.
Az irodalmi
tevékenységet végzők már nem sétálgattak annyit, inkább félre húzódva ki-ki
dolgozott a saját művén, vagy művein, mert volt ki nem csak egy alkotásról írt.
Lassan elkészültek a
munkák.
A kiállítás a
kultúrház egyik tágas termében volt megtartva, ahol minden alkotás elfért, a
képek körben a falon, a szobrok pedig kis állványokon kerültek elhelyezésre.
Egy nagyobb
térplasztika készült fémből, amit a ház előtti téren állítottak ki.
A kiállítást
megtekintő látogatók vizuális élményekben gazdagodtak először, és a művészekkel
is beszélgethettek, ami azért is jó volt, mert volt alkotás, amiből a látogató
nem azt vélte fölfedezni, amit az alkotója kifejezni akart, de tisztázták a
kérdést.
Majd az est fénypontjaként
a teremben lévő kis színpadon adták elő verseiket, prózáikat a költő, író
emberek. Az élmények mind vizuálisan mind szellemi értelemben katartikusak
voltak. Bár minden vers és próza címezve volt egy alkotáshoz, de volt, ami
akkor is felismerhető lett volna, ha nem mondják meg mely írás mely alkotáshoz
tartozik.
Az alkotókat elismerésben részesítette a
város, megköszönve munkájukat. Az alkotások még egy hétig ott maradtak
kiállítva. Néhányan felajánlották a városnak képeiket, és egy szobrot is, de
volt, akinek ott a helyszínen el is kelt a képe, szobra. Szép élményekkel
gazdagodva, új barátságokat kötve mehetett haza mindenki az alkotótáborból,
illetve a bemutató estről. A művészek meg ígérték, hogy legközelebb újra
eljönnek, ha meghívást kapnak. Az élmény olyan hatással volt, hogy a városban
még hetekig beszédtéma volt az alkotó táborban készült munkák és a kiállítás
színvonala.
2014-11-24
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése