Egymásra találva

Egymásra találva

Írta: Kovács István

A lány az egyetem hátsó kertjében, egy padon olvasta jegyzeteit. Vörösbe hajló szőke haján csillogott a késődélutáni nap. Szép, szabályos arcvonásait az orra körül néhány szeplő tette még vonzóbbá. Öltözéke egyszerű, vékony blúz és szövetnadrág volt. Nem hivalkodó, de nagyon csinos, vonzó teremtés. Mikor lapozott föl-föl nézett és látta, szemben a fiú megint ott ül és Őt nézi leplezetlenül, de inkább érdeklődően, nem tolakodóan! A fiú kicsit hasonlított a lányra, arcvonásai ugyanolyan szabályosak voltak, szeplői is nagyjából úgy helyezkedtek el, mint a lánynak csak a haja vörösesből inkább barnába hajlott. Öltözéke is hasonló volt rövid ujjú nyári ing, és vászonnadrág.

Árva fiú volt, intézetben és több nevelőszülőnél volt élete korai szakaszában, de hat évesen egy olyan családhoz került ahol saját gyerek nem lehetett és Őt úgy nevelték mintha sajátjuk lenne. Azonban megtartották eredeti nevét és mindent elmondtak neki, ami származásáról tudható.

Azt is, hogy van vagy volt egy iker testvére, de a gyámügy külön helyezte el őket és mást nem tudnak róla. Mindent megadtak neki és tanunásra ösztönözték, szerették volna, ha egyetemre megy, és Ő mindenben igyekezett nevelő szülei kedvére tenni, köszönetképpen, amiért felnevelték és jól bántak vele. Gimnázium után határozta el, hogy nyomozásba kezd és kideríti, amit csak lehet. Így jutott el a lányig, bár álmában sem gondolta, hogy ugyan arra az egyetemre fognak járni, csak a fiú gépészeti szakot, a lány bölcsészetet tanult.

       A lány kissé izgult, valamiért úgy érezte, ma megtörténik, ma oda megy hozzá a fiú, aki régóta figyeli és nem mellesleg nagyon jó benyomást tett rá azzal, hogy nem tolakodott, nem rohanta le, ahogy más srácok próbálták ostromolni. A fiú is tudta, ma oda fog menni, de még a gondolatait rendezte párpillanatig. Felállt határozott léptekkel oda ment a lány elé és megszólította!

Szervusz, Kovács Krisztián vagyok és kezet nyújtott a lánynak.

A lány felállt elfogadta a felé nyújtott kezet és Ő is bemutatkozott Kovács Krisztina vagyok!

   Ide ülhetek melléd, kérdezte határozottan Krisztián, s miután igen választ kapott táskáját letette a padvégére és leült a lány mellé, de illő távolságra, ne érezze a lány bántónak a testi közelséget.

Régóta figyellek, mondta Krisztián.

Tudom, és kíváncsi voltam rá meddig bírod, mikor jössz közelebb, válaszolta Krisztina.

Szeretnélek kicsit közelebbről megismerni, de nem szeretnék tolakodó, vagy bunkó lenni, nem stílusom. Szép nyakláncod van dicsérte meg a lány nyakékét, mely egy szív alakú arany medál volt rajta két egymásba fonódó K betűvel, neki is volt egy ilyen, de nem árulta még el.

Azt mondták anyu hagyta nekem.

A szív szétnyitható volt és egy fénykép is volt benne az édesanyjáról.

Ezt hogy érted, hogy anyukád hagyta neked?

Tudod anyukám nem sokkal születésem után meghalt és csak ez az egy emlékem van róla. De erről egyelőre nem szeretnék beszélni, talán egyszer és elhallgatott.

Elnézést kérek nem akartam az emlékeidet megsérteni, mondta, de örült az információnak, hiszen ez a célja, minél hamarabb a lehető legtöbbet megtudni Krisztináról!

De most inkább a tanulásra az iskolára terelte a szót.

Mit tanulsz?

Bölcsészetre járok, irodalommal foglalkozom, tanár szeretnék lenni. És közben pakolni kezdte könyveit, nekem most még lesz egy órám, amit nem szeretnék kihagyni, szia!  

Várj, ha megengeded, elkísérlek, add, ide a zsákod viszem.

Könnyű kis hátizsák volt néhány könyv és egy jegyzetfüzet volt benne.

Holnap is ott leszek, ha gondolod, kijöhetsz oda, mondta Krisztina mielőtt belépett az előadóterembe.

Ne haragudj, holnap nem mehetek, fontos ügyben el kell utaznom, de hétfőre visszajövök, és ott leszek.

Krisztián elutazott és mindent megtudott, amire kíváncsi volt. Izgatottan várta a hétfőt, de fogalma sem volt még hogyan mondja el Krisztinának, amit megtudott. Nagyon boldog volt, hogy bizonyosságot nyert az, amit régóta tudni szeretett volna és most már papírral is tudta igazolni. A néni, akinél járt nagyon kedves volt és mindent, amit tudott róluk elmondta és átadta a dokumentumokat is.

Hétfőn mivel kevés órája volt, hamar megebédelt az egyetemi konyhán és sietett a hátsó kertbe. Leült arra a padra, amin előző héten Krisztinával beszélgetett. Gondolatait rendezgette.

Még egy órája sem ült ott mikor meglátta a lányt közeledni, hátára omló vörösesszőke haján csodás játékot játszottak a napsugarai, tetszett a látvány Krisztiánnak, de nem a szerelmet látta, attól sokkal fontosabb érzelmek gyűltek benne. Krisztina odaérve köszönés képen meg kérdezte.

 Te ilyen hamar itt vagy?

Azt hittem nem is jössz, hogy el is felejtesz.

Nem!

Hogy is tehetném, hisz oly régóta várom, hogy végre a megfelelő kapcsolat jöjjön létre közöttünk!

Krisztina meglepődött.

Mit értesz megfelelő kapcsolaton?

Mindent elmesélek szépen sorjában. De szeretném, ha eljönnél velem egy étterembe este hat órakor, meg hívlak vacsorázni.

Nem korai ez még, kérdezte Krisztina kicsit meglepetten, mert nem gondolta, hogy ilyen gyors lesz a további kapcsolatuk.

Ne gondolj, semmi hátsó szándékra csak fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni, és jó lenne, ha nem itt tennénk. Tudta életük gyökeresen meg fog változni és azt szerette volna, ha minél kisebb a lány megrázkódtatása.

Hát jó, mondta a lány és egy mosollyal jutalmazta a meghívást.

Még kis ideig a tanulásról beszélgettek majd azzal az indokkal, hogy készülnek estére elköszöntek egymástól. Krisztiánnak nagyon nehezére esett, mert nem akart már távol lenni soha többé Krisztinától!

Egy hangulatos kis éttermet választott ahol az asztalok lekerített kis bokszokban voltak, így meghittebb a hangulat és nem zavarják egymást a vendégek. Asztalt foglalt és hatra elment a lányért a kollégiummá alakított volt munkásszállóhoz.

A lány nagyon csinosan volt öltözve és a lánc is ott volt a nyakában a szív alakú medállal! Elfogyasztottak egy könnyű vacsorát és ásványvizet ittak, Krisztián nem akarta, hogy a legkisebb mértékben is alkohol befolyás alatt legyenek a nagy pillanatban.

Nos, akkor elmondod miért hívtál, mi az, amiért ilyen titokzatos vagy?

Kérdezte Krisztina.

Igen, de arra kérlek, bár mit is hallasz, ne rohanj el, mert ez nagyon fontos mindkettőnknek.

Mit szólnál hozzá, ha kiderülne, hogy van egy testvéred?

Krisztina megdöbbent, egy szerelmi vallomásra számított.

Tessék nyomta meg a kérdést.

Krisztián egy vastag dossziét tett az asztalra a táskájából és egy kis dobozkát melyből elővette annak a nyakláncnak a párját, melyet Krisztina a nyakában hordott. Az is egy szív alakú medál volt rajta két egymásba fonódó K betűvel.

Nagyot nézett a lány.

 A fiú szétnyitotta a kis szívet és benne volt édes anyja fényképe. A lány majdnem elájult a kép láttán.  Hiszen ez az Én édesanyám mondta döbbenten.

Tudom és az enyém is felelte Krisztián.

A lány szeme könnyes lett.

Kérlek, nyisd ki Te is a Te medálodat. Ugyan olyan kis fénykép volt abban a medálban is.

Az édesanyánk szülés után két héttel meghalt, a rokonok nem vállaltak bennünket, mert erőszak áldozata volt anya és mi ebből fogantunk. A család szerette volna, ha meg szakíttatja anya a terhességet, de ő nem akarta mondván nem mi tehetünk róla. Így kerültünk intézetbe, és mikor lehetett oda adtak nevelőszülőknek. De akkoriban a gyakorlat az volt, hogy a testvéreket elszakították egymástól! Az én nevelő szüleim nem titkolták előlem a kilétemet és nagyon sokat tudtak elmondani, ami alapján neki láttam, hogy megkeresselek.

Soha többé nem akarok elszakadni tőled! Itt az összes írat, oda adom, nézd át, tudd meg kivagy, azzal a lány mellé ült átölelte és sírtak, mint két kis gyerek!

2014-11-17

Tiszakécske