Talán holnap

Talán holnap

Írta: Kovács L István

Látod az arcát, és a kezét,

keményre cserzette az élet,

de szíve lágy, gyümölcsé érett.

Kínál, adná utolsó falatot,

csak tölts vele egy percet ott,

ott a kiskapunál vedd el, amit ad,

egy köszönömmel, lelkét simogasd.

Szemén örökké harmat ül,

emlékeivel maradt egyedül.

Egy teljesen más világba,

szenderült át hűséges párja.

Fia, lánya nem tudja, merre járnak,

hogy haza miért nem találnak.

A kis kapu, az lett a társa,

ott áll mintha valakire várna,

ki csak pár szót váltana vele,

de mindig siet az utca embere.

Betipeg, ha elfárad a lába,

öreg fonott széken ül a verandára,

ott morzsolgatja könnyét,

kötény szélének adva,

vagy a csillagoknak mesél,

úgy vár a  „talán holnap”- ra.

2017. augusztus 29.

Tiszakécske