Csúcs felé
Írta:
Kovács L István
Út nélkül
visz az utam,
kaptatok
a téli hegyre,
vastag
hóban csontig ázok,
fagy, mégsem fázok.
Szeretek
itt járni, nehéz az út,
a hó
alatt csúszik a tűlevél avar,
fenyők
csúcsa felhőt csikar,
bajuszomra
fagy a pára,
az
élménynek nagy az ára.
A
felhőkön átpislogó nap,
sápadt
fénye csillan a havon,
mint
gyémánt ék a női nyakon.
A
sűrű lombon, hogy jött át a hó,
nem
tudhatom,
de
vastag paplan van a talajon.
És a
szűz hó, mint a tükör, sima
nincs
benne életnek nyoma.
Köröttem
hideg csend,
csak
én bóklászom itt,
mint
hívatlan vendég,
mintha
az erdő tartozéka lennék.
A
tiszta levegő metsző, éles penge,
mintha
ezer tőr, volna benne.
Tüdőm
tágul a mellkasom széles,
alig
fér el benne, légzésem, ziháló, érdes.
A
vér fejemben lüktet,
pár
percre egy tönkre ültet,
míg
pihenek, szétnézek a gerincen,
indulok,
a látványt magammal viszem.
2018.
január 22.
Tiszakécske
Kép: Klára Baráth Gazsó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése