Séta

Séta

Írta: Kovács L István

A folyó kanyarulatnál a partszegély és a kiépített aszfalt sétány között, mint egy külön útként, volt egy kitaposott ösvény, amit olyanok tapostak, akik a vizet is látni akarták, nem csak a sétát élvezni.

  Kicsit szemerkélő esőben sétált ott, dagasztotta a sarat, és nézte a folyót, ahogy uszadék fát vitt magával, az örvényeknél megforgatva, mint ha táncra kérte volna.

  A férfi egykedvűen, szinte unottan ment, néha meg-megállt és nézett maga elé, vagy a vízbe.

Nem, nem akart öngyilkos lenni.

Nem a vízbe ugrást fontolgatta.

Az unalom volt már terhes számára, már az unalmat is unta.

Már régóta nem volt része semmi kihívásban, semmi változásban, csak a monotónia, a napi feladatok egyhangúsága, szürkesége. Mindig fáradt, mosolytalan, csak panaszkodni tudó emberek vették körül.

   Azon töprengett, milyen jó is lenne valahol máshol lenni, mást csinálni.

Nem baj, ha nem jobb, de ne legyen rosszabb se, csak valami más.

Milyen jó lenne Ausztráliában mozdonyt vezetni, ami több nap alatt jut át A-ból, B-be, keresztül a nagy vörös sivatagon.

Vagy egy óriási óceánon járó konténereket szállító hajó, esetleg egy tanker (bár ez csak végső megoldás lenne), amolyan tartalék.

Egy fúró torony az óceánon is kielégítené, igaz az sokkal fárasztóbb, nehezebb fizikai munka.

  Hiába, (gondolta), így negyvenfelé már nehezebben tanul újat az ember és nehezebben is indul nagyobb ismeretlenbe, pedig az élet hajtja, kergeti, mert egyre nehezebb kiutat találni.

Mindenki menekülni akar, valami jobb, de leginkább valami más felé.

Hiába technológus, főiskolai végzettséggel, egy elektronikai összeszerelő üzemben, szalagon kapott munkát. Muszáj volt elvállalni a bankkölcsönt és a rezsit fizetni kell.  Igaz a rezsije elég alacsony, minden fogyasztója modern, takarékos.

    Van még pár hónap a kölcsön lejártáig, addig nyugton marad, de, ha az lejár elmegy villany mozdonyvezetői tanfolyamra. Villamosipari végzettséggel hátha sikerül. Némi gyakorlat után pedig megpróbálkozik Ausztráliával. Ha nem, akkor hajón próbálkozik, nagy hajókra biztos kell áramhoz értő ember is.

  Régóta töri a fejét, de a házat nem akarja a bankra hagyni, azt le kell tisztáznia, ha bármi ok miatt visszavonulót kell fújnia, legyen hová lehajtani a fejét. Ha meg bejön valami jó, majd megbíz valakit, hogy adják el azt a házat…

   Az eső egyre jobban esett, észre sem vette, hogy bőrig ázott.  Csak a sétány véget ért, ki kellett kanyarodni az útra a nyaralók és víkendházak közé.

    A felismerés miatt érezte azt is, hogy fázik, megszaporázta lépteit, betért egy part menti kisvendéglőbe, hogy egyen valamit, ami testét, lelkét melegíti. 

Figyelme most már az étel és itallapra vetült.

2018. január 13.

Tiszakécske