A festő és a gerle
Írta:
Kovács L István
Hosszú gondolataim messze, messze
járnak,
az ablakon halk kopogása hallik egy
madárnak.
Halk kopogása megakasztja a gondolatmenetem,
így oda fordulok, ahol kérik tőlem a figyelmem.
Ő az ablakpárkányon ül, szemében nincs
félelem,
én itt a szobában hintázom kedvenc
székemen.
Közöttünk ablaktábla feszül, de minket
nem zavar,
megszólítom őt szelíden, kedves
szavakkal.
Szervusz gerle, mond merről jöttél, így
lihegve?
búgd el, van e fészked, családod a
közelben,
ugye nem röppensz el, ha ablakot
nyitok,
magvaim nincsenek, de inni szívesen adok.
Kinn a párkányon halkan búg, válaszol a
gerle,
mert náluk ez a beszéd, a szeretet
nyelve.
Bentről a festő inti, nézzen körül,
óvatos legyen,
erre jár a nagy vadász cirmos úrfi
lábujjhegyen.
Néhány percet diskurálnak, nem értik a
másik szavát,
gondol egyet, kicsit tipeg a lemezen és
elrepül a madár.
A festő hintázik tovább, már nem leli
előző gondolatát,
nem baj, mosolyog, régen nem élt át
ilyen csodát.
egy
párkányon tipegő és éppen oda röppenő gerléket,
egy
tálkában vizet, némi kenyérmorzsát fest a képre,
ami tegnap nem adott, mert nem jutott eszébe.
.
Tiszakécske
Fotó: Tóth István
A képen Bernáth Aurél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése