2020. július 12., vasárnap

Tóparton

Tóparton

Írta: Kovács L István

 

Kék hullámok csapódnak a partnak,

fehér habként úsznak lassan vissza,

föl-alá, jobbra-balra lágyan ringva,

mint gyermeket altató bölcső- hinta.

 

Aztán csend, mintha állna a levegő,

pedig finoman érint a szellő,

arcomon fut, bebújik hajamba,

blúzomba lehel, s csókot nyakamba.

 

Mint ki súg, loccsan a víz halkan,

nem zavarja révedt nyugalmam,

állok a parton, távolba nézve,

faként, ki a természet része.

 

Aztán mégis néhányat lépek,

újra megállok, visszanézek,

ő marad, nehéz elengednem,

rám munka vár, nekem kell mennem.

 

Oly nehéz szívvel indultam el,

de, ha hajnali kávémat iszom,

ott leszel fenn az égtükörben,

nálad jár minden gondolatom.

 

2019. 07. 18.

Tiszakécske


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése