Megbújva
Írta: Kovács István
Öreg halásztanya búvik meg a nádba’,
az idő foga könyörtelenül rágja,
rég elavult nádból van kopott
kalapja,
a fal is csendben roskadozik
alatta,
moha lepte ajtaját a huzat
csapkodja,
ablakain kósza szél ki, be nyargalász,
rég nem járt erre pákász, rákász
sem halász,
néhai udvarán korhadó kútkáva,
ingatagon nyúlik fölé a gém ága,
hátul, fűzfák alatt ezüstfolyó
szalad,
de már nincs, ki megfogná benne a
halat,
foszlánya sincs már hálónak,
varsának,
nyugodt az élete pontynak és
harcsának.
kihaló mesterségek utolsó vára,
elhagyatva enyészik bele a tájba,
s ha már a mulandóság mindent
megevett,
öreg kunyhó, hol őrzik meg emlékedet.
2015-07-16
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése