2015. november 9., hétfő

Előre kéne menni



Előre kéne menni
Írta: Kovács L. István

Le kéne törni már a láncot végre,
és emelt fővel nézni föl az égre,
nem jobbra, nem balra, előre menni,
jó volna már egy kis reménynek lenni.

Tehetetlenül sír a haza, s a nép,
áltörvényekkel kötik gúzsba kezét,
meg nyirbáltak alapvető jogokat,
és mindenki a másikra mutogat.

Nincsen felelős és senki sem hibás,
már nyakló nélkül megy a harácsolás,
szekeret sem tudod kétfelé húzni,
lovat is csak, egyszer lehet megnyúzni.

Csalogatnak, de én középen állok,
szétnézek, s jobbra, balra hazát látok,
mit szétrabolnak hamisan választott,
hazug, álprófétákból lett kufárok.

És ti mind, kik a díszes házban ültök,
fennen csépelitek a szót, mint küldött,
mossátok kezeiteket, hiszitek,
hogy ti értünk már mindent megtettetek.

Ostobák, a falak csak emelkednek,
és szavakkal lebontani nem lehet,
megjöhetne végre már az eszetek,
lássátok be, a nép nélkül nem lehet.

Hozzánk intézzetek szót, de igazat,
hallottunk már éppen elég hamisat,
és kéne egy karakteres vezető,
ki tudja az utat és követhető.

2015-11-10
Tiszakécske.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése