Út a fenyőfák alatt
Írta:
Kovács L. István
Már rég
voltam otthon, haza vágyom,
a
környező erdőt be kell járnom,
magamba
szívni fenyők illatát,
mikor
ránk teríti az ég ködfátyolát.
Nehéz a
fenyves gyanta illata,
éppen
ebben van varázslata,
csábító
a tűlevél örök zöldje,
s
barnája, mikor lehull a földre.
Az
útszélén, egy fatönkön ülve,
messzire
látni , régi időkbe,
jó
átélni újra sok emléket,
az
ifjúságot, régvolt szerelmet.
Nem
bánni semmit, mi elmúlt, minek,
de
némán üzenni valakinek,
jártam
az égig érő fenyők alatt,
hol, szívem
örökre nálad maradt.
Eltelt
az idő folytatom utam,
köszönöm
fák, jól érezem magam,
illatotokkal teli szívom tüdőm,
újra
jönni nem tudom lesz e még időm.
Óvatosan
oszlani kezd a köd,
a
napfény áttör a lombok között,
egy délibáb,
álombéli sejtelem,
a fénysugárban
ő sétál mellettem.
2015-11-16
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése