Szeretetmorzsák

Szeretetmorzsák

Írta: Kovács L. István

Én nem morzsát kaptam,

egész szeletet,

széles mosolya,

csillogó szeme,

csordultig volt tele,

 szívvel  és szeretettel.

S ha, megsimította fejemet,

velem, madarat lehetett fogatni.

Nem kért soha,

sem tiszteletet,

 sem szeretetet,

ő, úgy adott,

abból tudni lehetett.

Nem volt szigorú,

ha rosszat is tettem,

nem emelte föl hangját,

csak szól szelíden,

kisfiam,

s én megszégyenülten

a sámlira ültem,

ő oda jött,

megsimította fejem,

s annyit mondott,

szinte, csak úgy magának,

ejnye no, menj játszani.

S én az óta is,

hálás szívvel, tisztelettel,

gondolok rá.

A szeretet olyan adomány,

amit csak szeretettel lehet

viszonozni.

2015-11-25

Tiszakécske.