Obsitos
és a galambok
Írta:
Kovács István
Kivénhedt
harcos, nem kell senkinek,
míg
bírta, védte a hazát, de őt most ki védi meg.
Csatangoló
lelke nem lel nyugalmat,
háborúk
zaja a vánkos feje alatt,
aludna
de fülében cseng megannyi sikoly,
golyó
süvít, bomba robban, sebet tép valahol.
Öreg
katonaköpenyében rója útját,
próbálja
keresni a világban önmagát,
kukákból
él, fájdalmán kívül nincs semmije,
néha
megpihen, egy padon galambokat kell etetnie,
velük beszéli,
meg hol lehet, hol siklott meg élete.
A város
lüktet, hömpölyög benne az élet,
csak ő
nem leli helyét sehol a lelkének.
Az obsit
mellé nem kapott semmit,
sok
harci kitüntetését már rég eladta,
hogy néha
nap legyen betevő falatja.
Büszkesége,
társaival a harctéren maradt,
nincsen
társa, sem barátja csak a madarak.
2015-11-29
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése