Lélekérintés

Lélekérintés

Írta: Kovács L. István

A csend perceiben, egy tétova érintéstől remegés futott át rajtam,

már oly rég éreztem ilyet, hogy el is felejtettem milyen érzés volt.

És most, hogy újra éreztem, mintha villám sújtott volna rajtam végig,

a borzongás úgy érintett, mint könnyed lebegés, mely visz az égig.

Felkaptam fejem, tán jár itt valaki, settenkedik titokban egy manó,

nem, senki nem volt a közelemben, csak vállamon egy szép kék pillangó.

Csendes ábrándjaim ép téged idéztek, szép ívű ajkad, bársony arcod…

És mintha lélekben egy úton járnánk, megérkezett hatalmas kék szárnyán,

itt pihegett vállamon, szárnyait hol kitárta, majd újra összezárta.

Tán mondani akart valamit, átadni egy üzenetet, vagy ő maga volt az üzenet.

Nem tudom.

Érintése jól esett, mintha ujjbegyeid lágy szikráit éreztem volna bőrömön,

néhány szót mondtam neki, hogy vigye el hozzád, és adja át a lélek érintést,

mondja el csendesen, szárnyait finoman lebbentve válladon, vagy kezed fején,

hogy egy gyertyalángnyi tűz gyúlt szívemben a hamu alatt, az üszök helyén.

2016. május 3.

Tiszakécske