Simogató

Simogató kezed

Írta: Kovács L. István

Megpihentetni vad, háborgó lelkem,

gyógyító szándékkal, csendben érkeztél,

mint virág, mely kisárgállik a fűből,

úgy ragyogsz ki nékem a szürkeségből.

Csak jöttél felém, bársony puha kézzel,

megsimogattad tört, fáradt arcomat,

kitártad előttem lelki szobádat,

csavargó lelkem otthont talált nálad.

Önzetlen vagy, de van, mi neked is fáj,

itt lenne az ideje gyógyulnod már,

hogy ne lássam sebtől vérző szívedet,

hófehér, tiszta  gyolccsal bekötötted.

2016. május 20.

Tiszakécske