Lelki
magány
Írta: Kovács L. István
Kalap a
fején, vándorbot kezében,
mérhetetlen
bánattal küzd szívében.
Lassan ballag,
meg, megbotlik a lába,
már nem
számít, ügyet sem vet rája,
csak
megy némán, mélyen lehajtott fejjel,
árva lelkében
hatalmas kereszttel.
Cipeli
a súlyt, görnyed bele háta,
mégsem
esik el, angyal vigyáz rája.
Valahol
messze, Isten tudja merre,
talán
miatta fáj valaki szíve.
Elsuhanó
érzés, mintha érintenék,
lelkében
motoz egy gyönyörű emlék…
2016.
május 31.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése