Magány
Írta: Kovács L. István
Az
idő végtelenében, teret foglal a lét,
az élni akarás, keresi benne a helyét,
hol sarjból fű, bimbóból virág s levél,
ahol magoncból nőtt fa, az égig ér.
Évszakok száguldnak gyorsan tova,
a násztáncos tavasz, a megtermékenyült nyár,
gyümölcsöt hozó, tarka méz illatú ősz,
csak a tél búsul, nem terem, soha.
Elhagyták a színek, magányos lett, rideg,
beöltözött jól, de hó subája alatt is didereg,
nekem mégis szép, én így szeretem a telet,
ahogy gomolygón hullajtja a csillogó hópelyheket.
Ahogy a fák között, hamiskás párát lehel a szél,
és azt suttogja, hogy meleg tavaszt remél,
hó alatt a természet, új életre készül talán,
és addig körül veszi, nyugalom, csend és a magány.
az élni akarás, keresi benne a helyét,
hol sarjból fű, bimbóból virág s levél,
ahol magoncból nőtt fa, az égig ér.
Évszakok száguldnak gyorsan tova,
a násztáncos tavasz, a megtermékenyült nyár,
gyümölcsöt hozó, tarka méz illatú ősz,
csak a tél búsul, nem terem, soha.
Elhagyták a színek, magányos lett, rideg,
beöltözött jól, de hó subája alatt is didereg,
nekem mégis szép, én így szeretem a telet,
ahogy gomolygón hullajtja a csillogó hópelyheket.
Ahogy a fák között, hamiskás párát lehel a szél,
és azt suttogja, hogy meleg tavaszt remél,
hó alatt a természet, új életre készül talán,
és addig körül veszi, nyugalom, csend és a magány.
2016.
november 2.
Tiszakécske
Kép: Agárdi Gabi Magány c. olajfestménye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése