A
szépség és a lány
Írta: Kovács L István
Szőre
feketén csillog, szépség a neve,
de rúg,
harap, tüsszög, senki nem bírt vele,
Őt szelídíteni,
betörni nem lehet,
zsigerből tudja, Ő szabadnak született.
Egy lasszó
hurok kényszerítette térdre,
a kötőfék
így került büszke fejére,
rab, de
emelt fővel rója a köreit,
érezteti,
jobb, ha senki sem közelít.
Csak
egy lánytól tűri a simító kezet,
áll előtte,
neki hajt egy picit, fejet,
talán
érzik egymást, hogy nincs mitől félni,
összeér
homlokuk, így tudnak beszélni.
Nem fog
rá ostort, és nem akar ráülni,
együtt andalogva
a másiknak örülni,
de
milyen az, az öröm, ha be van zárva,
és
milyen a barátság egy kalitkába?
Jön a
lány, a szélben lobog szőke haja,
most a
szépség szabadságát visszaadja,
utolsó
ölelés kötőfék a földön,
kitárul
a karám, megnyílik a börtön.
Vágtat
a széllel, nincs már karám sem ajtó,
sörénye
és farka lobog, mint a zászló.
hosszan
néz utána, pedig már nem látja,
érzi,
most lett igazán a legjobb barátja.
2017.
július 7.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése