Hová
lett idő…
Írta: Kovács L István
Fészkelődöm
kicsit a fotel mélyén,
mint
egykor a kemencepadka szélén.
Valamit
olvasok egy letűnt világról,
s
bennem bontakozik valami a homályból.
Ködből
tisztulva tárul egy kép,
látok
egy hat éves forma emberkét.
Szalad
az udvaron kezében kenyér,
a két kezében
el nem is igen fér.
Két
végén lelóg az óriási szelet,
épp
orra nem rántja szegény gyereket.
Friss a
kenyér, kicsit még meleg,
a mama
kacsazsírral kente meg.
És lám
sorjáznak a többi unokák,
mind
majszolja az uzsonnát.
A kislányok
csak fél szeletet kaptak,
ők, még
azzal is jól laktak.
A
kemence még meleg, valami kerül bele,
kenyérlángos
volt a becsületes neve.
Mama estebédnek
szánta, (nem tudtuk mit jelent),
meg is ettük
mindet vacsorára.
Kinek
zsírral, kinek lekvárral kente,
nagypapa
meg, csak úgy bele aprította tejbe.
……
Így
telt a gyermekkor, cseperedtünk szépen,
ma meg
elmélázunk a sok szép emléken.
2017.
július 8.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése