Dúl,

Dúl,

Írta: Kovács L István

…folyik a háború, őrlődik az ember,

óriásplakátról dörren ránk a mester,

pofán buffant, mint légvédelmi ágyú,

cinikus az arca, a mosolya bárgyú.

Úgy csörgetik a hazug szavakat,

akár ha huszárkard lenne,

mintha értelem is volna benne.

Indulatok íjhúrként feszülnek,

szó nyilak vágnak a húsba,

a kezeket  a mindentől függés köti gúzsba.

Megbeszélés, már régen nincsen,

csak az, az igaz, amit mond az „isten”,

még van, ki áhítattal csügg szaván,

pedig ő a balsors e megtépázott hazán.

Akinek ellenvéleménye van,

az már nem Magyar és nem is ember,

aljas szókkal illetik, vérben forgó szemmel.

Érvekkel ő már nem tud csatázni, élni,

Sorosról, libsiségről, hazaárulásról fog beszélni.

……

És az indulatok egyre gyűlnek,

régi barátok egymásnak feszülnek,

villogva csattognak a fogak, fröccsen a sár,

mocskos sebet vágnak a szó pengék,

csak, az okos szót, azt nem hallani még.

2017. július 9.

Tiszakécske