Ő és a csend

Ő és a csend

Írta: Kovács L István

Ki a mély hallgatást nem érti,

az, szót magához hiába ne vegyen.

Hull csak hull az égnek könnye,

arcom mossa minden csöppje,

vele folyik lelkem  minden gyöngye,

Isten előtt az ember nagyon gyönge.

Nem kell szó, csak a lélek csöndje.

Te, akinek imába foglalom nevét,

nem hallod, ajkamat nem hagyja el beszéd,

csak térdelek lehajtott fejjel,

várom, talán értesítesz egy jellel,

hogy velem vagy, hogy néha eszedbe jutok.

Imám néma, a szócséplés nem kenyerem,

nálam a zajban is csönddé a figyelem.

És csend van, hideg csend köröttem,

lábaid toppanását várom, még nem hallom,

fuvallat, mint szárny rebbenése érinti arcom

és érzem, titkon együtt lebegek veled,

lassan úszom, egy kicsit már a föld felett.

Áldott legyen Ő és a csend szívünkben,

imámból most fölnézek az égre,

felhők között a sok csillagképre,

eltűnődöm, melyiken lakhat Isten,

hogy fölért hozzá a sóhaj, a fohász innen.

2017. július 1.

Tiszakécske