A község
Írta: Kovács L István
„Aki falun született, az meg nem szabadulhat a
falutól, hiába tépi el az összes gyökereket, melyek oda fűzték, hiába feneklik
meg a városban, a falu utána jön, mint a kisértet és hívja haza maga után. Az eloltott
gyertyával esténként eltűnik a város sok ezer házával és ide jön a kicsiny falu
akáczfáival, liczeumkerítéseivel, eredeti vidám népével. Bizony én még most is
annyit lakom falun, mint a városban.”- írja Mikszáth Kálmán Kemény koponyák
című elbeszélésében.
Én egy olyan kis községbe születtem, ahol a
lakosság kissé elkülönülve, de nem haragban élt. A falunak nevezett rész (alsó
Királd) ősidők óta meg volt. Valamikor az egri érsekség birtokolta az egész
környéket. Erdészetből, földművelésből, állattartásból éltek az emberek. Később
épült a bányászok lakta rész. Kölcsönösen tiszteletben tartották egymást, mi
több idénymunka idején, mint pl. aratás a bányászok vettek ki szabadságot és
kézi kaszával vágták a gabonaféleségeket. Jobbára zabot, búzát, és a rozsot.
Majd a cséplőgépeknél, mely faluról, falura járt segítettek elcsépelni, zsákolni,
elrakni a kicsépelt gabonát.
Sokat jártam a faluban, tejért,
friss gyümölcsért, krumpliért és bizony részt vettem az aratásban, kukoricatörésben,
fosztásban.
Akkor még kézzel, csuhéval együtt törtük a
kukoricát és a gazda házánál, pajtában, csűrben fosztottunk. Szép esték voltak,
jó fölidézni őket. A szép hosszú csövek csuhéját félre kellett tenni, mert abból
ügyes kezű lányok, asszonyok játékot, szobadíszt, kenyérsütéshez szakajtót, és
egyéb használati tárgyakat készítettek.
Margit
néni, akihez tejért jártam, egyedül élő idős asszony volt, hogy férje volt e
valamikor nem tudom, gyereke azonban nem volt. Néha megkérdezte akarok e
tökmagot pirítani otthon, -igen szeretnék, mondtam-, akkor ott a tök, vágj,
egyet ketté szedd ki a magot, és amíg megfejek, gyaluld le a tököt. Baltával
ketté vágtam, vödörbe szedtem a magot és megmostam. Abba a vízbe gyalultam még
tököt, a néne darát szórt rá, és azt adta a malacoknak. Lelkesen dolgoztam.
Később, már akkor is lementem segíteni, ha már elfogyott a tök és a magja is,
és már tej sem kellett. Anyám átállt a zacskós tejre. Kár volt, mert az nem
volt olyan jó aludttejnek, de a kakaó sem lett olyan finom belőle.
A másik
hely a Flóri bácsiék gazdasága volt, ahol sűrűen megfordultunk. Növénytermesztéssel,
állattartással foglalkozott. Apu oda járt napszámba, mikor szükség volt rá, és
ha nem zavarta a bányai műszakokat, ha nagyobb munka volt, akkor szabadságot
kért. De náluk vásároltunk, ha tojást, csirkét, nyulat, akartunk enni, vagy
disznót vágni. Flóri bácsinak szép hízói voltak, aránylag nagygazdának
számított. Még az első nyúl, amit magam neveltem föl, azt is tőle kaptam, és Ő
tanította meg arra is, hogyan kell nyúzni, zsigerelni.
A falusiak tartottak teheneket, kecskéket,
amiket tavasztól őszig minden reggel adott időben a csordás kurjongatására
kiengedtek a gazdák. A jószág szépen besorolva ment a többi után a legelőre.
Hegyvidék lévén az erdő szélen, fák nélküli domboldalon, kisebb réten legeltek.
Szerettem nézni, ha vasárnap elmehettem már a kihajtást is, azonban az esti
hazatérés volt az igazán jó. Jött a csorda és mikor a saját portája elé ért a
jószág, elbődült a féle köszönésként, amit nem tudni a gazdának szólt e, vagy a
társaitól búcsúzott, és beballagott az addigra már nyitott kapun.
Érdekes, két külön világ volt, a község két
része. Külön kultúrháza volt a falusiaknak, és külön egy szép nagy, a
bányatelepieknek. Kocsmát azt lehetett találni itt is, ott is. Összetartottak a
bányászok, de a falusiak is, vita nagyon kevés volt, legalábbis én így
emlékszem. Nem jártunk késsel, bicskával zsebünkben, a rendezvényekre,
tiszteltük egymást. Igaz iskola a bányatelepen épült, oda jártak a falusi
gyerekek is, és komoly barátságok, alkalmasint szerelmek is szövődtek. Ma már
nincs bánya, sokan elköltöztek. A lakosság létszáma megcsappant.
2019. 10. 07.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése