Gyula
bácsi
Írta: Kovács L István
Gyula
bácsi, csak egy van, illetve volt, mondhatnám, de tudom az országban sok hozzá
hasonló TANÍTÓ EMBER él.
Gyula
bácsi már elég idős volt, nyugdíjas pedagógus, iskolaigazgató. Az
iskolaudvarban volt a szolgálati lakásuk, az első és második osztályterem
között. Ott élt családjával. Már régóta nem tanított hivatalosan, de mindig
szeretett a ház előtt állva mosolyogni a gyerekekre, és óva intette őket „ne
szaladj, mert elesel, ne kiabálj, nem süket az a másik gyerek, ne húzgáld a
lányok haját” stb.
Néha
előfordult, hogy megkérték, ha valamelyik tanár hiányzott, hogy legyen szíves
helyettesíteni, ő örömmel vállalta. Szerette a gyerekeket, és szerette átadni a
tudást.
Mi
negyedikbe, vagy ötödikbe jártunk már, nem is tudom. Lényeg, hogy a matematika
nem akart a fejekbe férni, kivéve néhány nagyon jó tanuló elsősorban lányt, de
egy két fiú is akadt. Egy alkalommal mikor a számtan (akkor még így hívták)
tanárnő huzamosabb ideig hiányzott, Gyula bácsi járt be órákra. Megdöbbenéssel
tapasztalta, hogy a törtek és százalékok terén erősen hiányos ismereteink vannak,
és valahogy az, az irányú kísérletek, hogy megértsük, is lassan haladnak. Gondolt
egy merészet és következő órára igen nehéz zsebbel érkezett. Nem tudom hol
szerezte be a rengeteg apró és nagyobb címleteket, de hozta a 10; 20; 50
filléreseket, az 1; 2 forintosokat, ezek alumíniumból voltak, kivéve a 2
forintos (bélás) ő rézből készült. Valamint a zöld papír 10 ft; a kék 20 ft; a
barna 50 ft, és a piros 100 ft- tot, akkor ez volt a legnagyobb címlet.
Ezekkel a
pénzegységekkel, és táblára rajzolt ábrákkal olyan szemléletes bemutatást
végzett, amivel két óra alatt megértette velünk a törtek és százalékok világát.
Akinek még így is nehézséget okozott, annak délután külön órán újra magyarázott
mindent.
Néha
elgondolkodom azokon az időkön és hajlok rá, hogy némely tanítóra úgy
gondoljak, mint egy mágusra, aki úgy öntötte belénk a tudást, mint jó borász a
bort, hogy nehogy egy csepp is mellé menjen, vagy ne hasznosuljon a tudásnak
valamely molekulája.
Köszönet
illeti Dorgó Gyula bácsit, még ennyi idő (bő ötven év) távlatából is.
2019. 09.
18.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése