Mint a
malomban
Írta: Kovács
L István
Vasárnap a
piacon állok a sorban, és akaratlanul is hallom a két vehemensen beszélgető
barátnő panaszáradatát. Szinte malomban éreztem magam, úgy darálták a
mondókájukat, levegőt is alig vettek.
A.
Hát ez a nyár milyen hamar eltelt, és nem is
volt olyan jó amilyennek terveztük.
B.
Ó, ne is mond a miénk sem, Ti hol nyaraltatok?
A.
Én Horvátban a tengernél. És Ti?
B.
Mi már többször voltunk külföldön, most a Hámori
tóhoz mentünk, és az erdőt jártuk.
A.
És milyen volt? Hidegek voltak a hegyekben?
Milyen az erdő? Láttatok vadakat?
B.
Tudod ott is melegek voltak, bár az erdő adott
némi árnyékot, de mindig elfáradtam, olykor leültem egy fatuskóra, sokat
gondolkodtunk, beszélgettünk a férjemmel. Próbáltuk volna kitisztítani a
fejünket, de nem lehet, egyszerűen nem lehet. Mindig vagy a munkánál, vagy a
családnál jutottunk ki. Ha egy percre elfeledtük volna őket, akkor azonnal
megcsörrent a telefon. Semmi fontos, csak jól vagyunk e, jól érezzük e
magunkat, hiányzunk az unokáknak, stb. Fáradtabban jöttem haza, mint ahogy
elmentünk.
A.
Ne is mond. Pontosan így jártam én is, én
egyedül vagyok, tudod, az a mocsok lelépett két éve, egy másik nővel. Ki mentem
én is sétálni, de mindig fújt a szél, fájt tőle a fülem, nagyon érzékeny a huzatra,
szélre. De olyan jó idő volt, és hogy néztem volna ki, fürdőruhában, kendővel a
fejemen. De engem is a telefon mindig pont akkor zavart meg, mikor a
legbékésebb, legnyugodtabb időszakomat próbáltam meg elérni. A gyerekek még
csak meglettek volna nélkülem, ők csak két naponta hívtak, de a főnöknek mindig
volt valami baja, amit nélkülem nem tudott elintézni. Titkárnői sors. Nem is
tudom miért vittem magammal a telefont, pedig de, a fotók miatt. Rengeteget
fotóztam, azonnal küldtem is az ismerősöknek. Na és most meg itt az iskola. Kész
őrület, nem elég a munka még az unokáért is nekem kell menni, mert én időben
végzek a munkával, de a gyerekek örökké túlóráznak. Nem is tudom, mi lenne
velük nélkülem.
B.
Nekünk is van ilyen gondunk, de főleg a papának,
Ő már nyugdíjas és szeret az unokáival foglalkozni, este mire haza érnek a
fiamék, addigra haza is viszi őket. Kész a lecke, játszottak is, és bármit
kérhetnek tőle. Bezzeg ha én mondok neki valamit, meg sem hallja…
Tessék, mit
adhatok? Kérdezte barátságosan az árus.
Bevásároltam,
amiért küldtek, már nem hallottam a hölgyeket, másra figyeltem. De így jár,
akinek nem jó a fényképezőgép, illetve, okos telefon kell, hogy elérhető
legyen, és azonnal megtudja osztani a hálón, mert aki nincs ott, azt már lehet,
hogy el is temették, de legalább is leírták.
2019. 09.
15.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése