Hajnali intimitás (Próza)

 

Hajnali intimitás

Írta: Kovács L István

 

Hideg reggel van, szürke az ég a tó fölött, a nád leveleit lágyan ringatja a szél, és a szomorúfűz levél nélküli ágain dorombol, mintha nagybőgő húrjai lennének. A víz fölött sejtelmesen áttetsző pára lebeg, mintha arra várna, hogy elfújja a szél, vagy felszívja a Nap melege, csak a Nap nem igyekszik előbújni a felhők mögül. Az álmos időben valami zaj hallatszik a nádas aljáról, óvatosan úszva és halkan kántálva bújik elő egy vadkacsapár. Az egyik rőtbarna, mely szín jól beolvad a nádak és sások alkotta rejtett fészekbe, minden bizonnyal ő az asszonyság. Őt a sokszínű egyéniség követi, ami már tollazatáról is jól leolvasható, kicsit nagyobb, szófukarabb, mint az előtte igyekvő. Ahogy kiérnek a rejtekadó nádból, a parti köveken megállva végzik a reggeli tisztálkodásukat. Csőrükben vízzel a szárnyuk alját mossák és igazgatják meg az éjjel kissé összekuszálódott tollazatukat. S közben mintha az éjszakai eseményeket, vagy a reggeli éhségük csillapításának módját beszélnék meg, halkan, olyan igazi kacsanyelven sápognak. Pont úgy mintha selypítenének. Mikor a szél meglódul, s kicsit erősebben rázza meg a nádast, kacsaasszonyság abba hagyja a tolla rendezgetését és fejét félre fordítva sandán figyel, nem valami ellenség oson-e a parti fák, bokrok árnyékában. De semmilyen veszélyt nem észlel, így tovább foglalkozik toalettjével.

Mikor a sminkjét rendbe hozta észreveszi, hogy a színes egyéniség kicsit még lustizik, fejét szárnya alá rejtve, áll a kövön és szemét is lehunyva tartja. Erre mérges, felháborodott hápogásba kezd, a víz mélyebb részébe veti magát, és lábaival lassan evezve elindul reggelit keresni. Kacsa úr fölriad a zajra és méregtől zöld fejjel, hogy nem szundikálhat, követi nagyhangú párját.

Mert hát pöröl az asszony, pöröl, de csak jobb ketten, mint egyedül.

 

2019. 10. 10.

Tiszakécske