Régi történet

Régi történet
Írta: Kovács L. István
A napok lassan teltek, unta már az ünnepi képmutatást. Nem szeretett már sehova sem járni. Gyerekei rég felnőttek, messzi országokban élnek, új barátokkal, új gondokkal, néha telefonon beszélnek, hol egyikkel, hol másikkal. Az internetet nem szeretik, mert leterhelt, zavaros és lassú a Skyp.
Ketten vannak a feleségével, de egész napra nem tudják már lekötni egymást. Délután jobbára az asszony tv- néz, (nem szereti a netet) a férfi pedig szörfölget, filmet néz, mert itt nem szakad meg a sok ostoba reklám miatt. Most valahogy nem volt kedve a világhálóhoz, már mindenki, mindenkinek kívánt minden jót, a családról a szeretetről beszélt és ahelyett, hogy a családdal lett volna, fenn lógott a fészbukon.
Ő most a könyvek között keresgélt, a karácsonyra kapott könyvet már kiolvasta és valami régebbit akart előhalászni. Eszébe jutott, a padláson egy bőröndben vannak gyerekkori könyvek és fölment. Gondolta, keres egy indiános könyvet.
Régen, nagyon szerette olvasni azokat a történeteket.
Rövid pakolás után hozzáfért a bőröndhöz.
Kinyitotta és néhány könyvet kivett, hogy átlapozza őket.
Ekkor, meglátott egy fura kis könyvet, lakattal, a bőrönd alján.
Nagyot dobbant a szíve, még tán a felesége is meghallotta lenn a szobában.
Azonnal tudta mi az.
Reszkető kézzel vette ki a kis naplót.
Szép, halványkék kis könyv.
A lány neve, cirkalmas betűkkel a fedelébe nyomva.
Gyerekkorában vette, a számára legszebb lánynak, még akkor tele írta, sok szép verssel, amit nagy kötőktől idézett, és persze virágokat rajzolt bele.
Eleinte nem merte odaadni, szégyenlős volt kicsit, később meg nagyon elszakadtak egymástól és már nem tudta átadni a lánykának.
Kidobás pedig szóba sem jöhetett.
Dugdosta, mindig a szakkönyvei között, mert azokat rajta kívül nem nézegette senki, még véletlenül sem.
Most, hogy a kezébe került, elérzékenyülve vette magához.
Lement a szobába, és csendben átlapozta, majd oldalról oldalra elolvasta és a rajzokban gyönyörködött. Mosolyogva nyugtázta, nem valami művészi alkotások voltak a rajzai.
A lányra gondolt, hol lehet, mi van vele, él e még?
Jó sokáig nézegette, gondolataiba mélyedt és csendben könnyezni kezdett.
Vén bolond, korholta magát.
Felállt, visszavitte a kis könyvet és rázárta a bőröndöt.
Akkor, este, nem ment be a feleségéhez.
A másik szobában a szőnyegen eldőlve leste a mennyezetet.
Nem sírt, de a könnyei csendben folytak le az arcán a füléhez.
Látta lelki szemei előtt a lányt, ahogy lobogott a haja a szélben.
Nem gondolt arra mi lett volna ha, csak nagyokat sóhajtott és csendben elaludt.

2014-12-25
Tiszakécske.
Kép: Internet