Egy apró emlék (krimi)

Egy apró emlék

Írta: Kovács L. István

Még mindig zúgott a feje, pedig már több mint egy órája kapta azt a hatalmas pofont. Neki csapódott a falnak, beverte a hátát és a fejét.  Arra gondolt, hogy mi lett volna, ha a haja nincs a sapka alá tűzve, nagyot tompított az ütésen, amit a faltól kapott.

-Dühösen ment az utcán, haragudott, hogy társa bement a kocsmába, állítólag vizelni, de Ő tudta, hogy egy adag kokót vett, amit azonnal fel is szippantott. Nem értette, egy járőr miért viselkedik így. Az is dühítette, hogy egyetemet végzett, mint kriminálpszichológus, profilozó akar lenni, mégis itt rója az utcát.

Mert meg kell tanulni a terepet is! – vélte a főnöke-.

 Na de így egyedül?

Egy szűk sikátor mellett haladt el, könyörgő nyöszörgést hallott, belépett a sikátorba. Egy hatalmas alak bántott egy hozzá képest vézna nőt. Fegyvert rántott és próbálta megállítani az alakot, de hirtelen akkora pofont kapott, hogy a fal adta a másikat és elsötétült előtte minden.

Már a körzeti őrszobán volt a parancsnok faggatta.

Mondja el mi történt, miért egyedül intézkedett, adjon személyleírást.

-A társamnak folyó ügye akadt, én meg segíteni akartam, de nem sikerült.

Hogy nézett ki a támadó? Már tízen valahányadik eset, de semmi nyom, nincs személyleírás, ez az ember egy fantom, - csapott az asztalra a kapitány.

-Nem uram nem fantom, ez egy óriás, bő két méter magas, hiszen én több mint egy hetven vagyok, de sokkal magasabb volt nálam, a válláig sem értem. Nyomot meg azért nem hagy, mert valami fekete kezes-lábasban van. Olyasmi, mint a búvároké, csak a szem látszik ki belőle.

Maga egy kincs, eddig még senki nem látta, csodálkozom, hogy magát életben hagyta.

-Ha tudta volna, hogy csak elájultam biztos nem hagyott volna ott, szerintem azt hitte a falon szétment a fejem.

Uram nekem valami feltűnt, szeretnék a nyomozásban részt venni. El akarom kapni ezt a gazembert.

Érintett, nem vehet részt, egyébként is át kell mennie a pszichológiai részleghez, profilt készíteni.

-Nekem valami rémlik, kérem hadd vehessek részt kapitány úr!

Nem bánom, de csak, mint szemlélő, gyakornok, és ha valamit észlel, nekem szól.

-Értettem uram.

Valami rémlik, - gondolkodott el -, mintha az egyetemi évek alatt a menő kosaras és focista srácok között lettek volna ilyen kiállású fiúk. Pom-pom lány volt belülről ismerte azt a világot. Sokat rivalizáltak egymással, és bizony erősek is azok a bikák, (úgy hívták egymás közt a lányok őket, szarv nélküli bikák, mert a dopping és egyéb szerek bizony a férfiasságuk rovására ment). És akiknek nem sikerült az aktus azok a lányokat hibáztatták és bizony brutális veréssel jutalmazták.

Sokat gondolkodott, bár a sikátor sötét volt és csak a szeme látszott a tettesnek, de azt jellegzetesnek vélte.   

Már több mint két hét telt el, de csak toporognak, ez bosszantotta.

Egy este otthon a kádban ülve lehunyt szemmel idézte föl az eseményt. És akkor hirtelen bevillant a szeme, az összenőtt szemöldök a sárgás, macskaszemre emlékeztető villanás a pofon előtti pillanatban.

És az a jellegzetes hörgős hang mintha megfázott volna az illető, bár lehet, hogy azt a maszk okozta, mivel takarta a száját.

 Reggel az internetet kezdte böngészni, az egyetemi csapatok évkönyveit nézte át.

A focistákkal kezdte, de nem talált közöttük olyat, aki két métertől magasabb lenne.

A kosarasok sem hoztak eredményt, de valami mégis ott motoszkált valahol mélyen belül.

Nem akart senkivel beszélni róla, nehogy a tettes fülébe jusson, hogy hagyott valakit, aki veszélyes lehet ránézve, de dolgozott rajta minden percben.

Újabb eset történt a jelentés szerint egy másik városban öltek meg, ugyanazzal a brutalitással egy lányt. Nyom ott sem maradt, megint a fantom elmélet jött, de ő tudta, hogy nem fantom.

Újabb eligazítások, egyeztetések, megbeszélések semmi, eredmény nulla. Hiába a sajtó, a polgármesteri nyomás, csak a tehetetlen düh mindenütt.

Nincs nyom, nincs közös ismerős, csak eltűnnek, majd holtan kerülnek elő a lányok.

Behívta a kapitány!

Ide hallgasson, maga az egyetlen, aki bármit is tud mondani, próbálja meg összeszedni magát, rágja, át az egész ügyet töviről hegyire hátha beugrik valami, ha segítség kell, szóljon, mindent megkap!

-Kell, kapitány úr! Most egy rajzoló, utána két, talán három nő munkatárs, akik nem rég végezték el az egyetemet. Könnyebben eltudnak, még igazodni abban a miliőben.

Rendelkezésére áll, és már telefonált is!

-A rajzolóval lerajzoltatta a szemet, ami maszk alól látszik, majd a három hölgy egy, egy számítógép előtt böngészte az évkönyveket. Az egyetemiek nem sok segítséget adtak, bár lett kiválasztva néhány kép, de az ellenőrzések során nem lehetett bizonyítani semmit, ami rájuk terelné a gyanút.

-Akkor menjünk a középiskolákra, mondta határozottan.

Már két napja kutakodtak a középiskolák évkönyveiben, mikor megtalálták a rajzra legjobban hasonlítót.

Átnézték az adatait, kosarazott a középiskolában, az egyetemre nem vették, föl mert nem volt elég jó az előmenetele, említést tettek a beszédhibáról is. Innen lehet a hörgő hang.

Mivel nem mehetett egyetemre, testépítő és erőemelő lett, valamint amatőr búvár. Bingó! Kiáltott fel visszafogottan és sietett a kapitányhoz.

Jelentést tett a kapitánynak, aki bár megdicsérte, de a közvetlen elfogásban, nem engedte részt venni.

A kihallgatások során, amit figyelemmel kísért kiderült, valóban beszédhibás, hörögve beszél, mint aki örökké hurutos megfázással küzd. És az izomnövelő szteroidok bizony károkat okoztak, és hajlamait rossz irányba terelték, a gyilkolás lelki kielégülést okozott neki.

Tényleges életfogytiglanit kapott.  

 A pofon után, kemény három hónapig tartó munka és egy másik lány meggyilkolása hozta el végre a sikert egy sorozatgyilkos elfogásához. És csak annyi kellett hozzá, hogy valaki lásson valamit, amire emlékezni tud.

2016. október 20.

Tiszakécske