Ahogy a szél dalol

Ahogy a szél dalol

Írta: Kovács L. István

Nyugalmas csendben séta végig a parton,

hallgatom, ahogy  lombok között dalol a szél,

meg-megállva, hogy halljam pihenőt tartok,

itt-ott suttogón, máshol harsányan zenél.

Nádszálak selymes fejét fésüli hosszan,

leveleit simogatja, becézve súg,

csacsog édesen, mint nők fodrász szalonban,

míg fejük körül a hajszárító búg.

Hosszú levelű szomorúfűz áll a lápban,

lógó ágai, amint a hárfán húr feszül,

mintha puha ujjak érintenék lágyan,

gyöngyözőn gurulva fut rajta keresztül.

Nyárfák dús lombjain tenyérnyi levelek,

apró szellőtől meleg nyárban is fázósan,

reszketve, mint a rovarszárnyak  zizegnek,

s terülnek el a mezőn  fülbemászóan.

Más, ha tölgyek és fenyők rengetegében jár,

bőgő mélyéből szól ily hang, ha húrja pendül,

amint völgy öléből  föl a hegytetőre hág,

mint vastaghúrok, a fák hegye úgy zendül.

A parti köveken víz locsog fröccsenve,

gondolat szabadon a semmibe merül,

belül átölel a csönd, a lélek csöndje,

kinn dalol a szél,  hogy ne legyen egyedül.

2016. október 4.

Tiszakécske