Nép, te Isten adta

Nép, te Isten adta

Írta: Kovács L. István

Nép, téged tépnek, marcangolnak,

itt a báránybőr alól kilátszik az ordas,

ott  meg éhes kutyák csaholnak,

véredet akarja mind, a húsodból zabálna,

csak hajtsad a vizet az ő malmára.

De végül is mindegy hová hajtod a vizet,

úgyis mind ketten, sőt talán együtt ülnek tort,

megtépázott,  véres torzóid felett,

hisz kutyának, farkasnak egy a vére,

és szövetségbe köti mindkettőt az éhe.

S amíg van konc és préda s telik a hasuk,

csak messziről villog egymásra a foguk,

bele nem marna egyik sem a másikba,

mert a visszamarás lehet, hogy nekik fájna,

ha a véletlen úgy hozná és fordulna a kocka.

Addig meg, mind a sarokban nyüszít vacogva.

S a nép, amint nyugodt tenger tűr gályát,

reszket, de amíg tudja, békében alussza álmát.

Hát nincs egy Botond, ki kaput döngetve,

fúj ébresztőt, emberek kelljetek már életre!

De tán elég volna egy szelíd, erős zászlóvivő,

ki nem ígér, nem fenyeget, de követhető,

magasra tartaná a lobogót, mindenki lássa,

nem csalárdul akar népet, országot  magának,

de letéteményese  lenne hazája, népe akaratának.

2016. október 12.

Tiszakécske