Előszó vagyok

Előszó vagyok

Írta: Kovács L. István

Mától Péter, Pál és, vagy Zolika vagyok,

tán Éva, Amál, vagy Mária aztán, mindenki más,

kinek kenyér sem jut, nem hogy kalács,

kiknek napjaik árokparton telnek,

s már nem tudják, milyen íze van a meleg ételnek.

A munkanélküli kinek nem adnak munkát,

mert nem adta el a lelkét és a voksát.

És a csillagszemű, ki iskolába menne,

hiába, ha nincs ruhája, füzete, sem könyve,

már rég nincsenek, őket nem tartja számon senki,

az árokba, a híd alá nem lehet bejelentkezni.

Az erdőszéle, ahová törvénnyel ki lettek űzve,

már ott is, az is szálka a szemükben.

Jól fog a toll, nincs munkanélküli,

nincs hajléktalan, szép a statisztika,

akkor ételosztáskor honnan kígyózik emberek sora.

Bezzeg ott, fenn az öltöny a kukába repül,

nehogy felvegye, ki fázva a tél elől menekül,

s az étel, mi marad, disznók elé rakják,

nekik megalázó lenne, ha  éhezőnek adnák.

Ti dölyfös urak fogalmatok nincs mit tesztek,

ellátás nélkül járnak beteg emberek,

és ha felütik fejüket némely járványok,

azt hiszitek, megvéd majd fénylő palotátok?

Nem, a kolera, a tífusz, a vérhas nem válogat,

nem néz az szegényt, urat, sem pártokat,

nem fordítja fejét sem jobbra sem balra,

halad előre, s ki útjában van, elragadja…

De én csak előszó vagyok,

azoké, kik ma még szótlanok.

2016. október 18.

Tiszakécske