Ház a fák alatt

Ház a fák alatt

Írta: Kovács L. István

Szél söpri az avart a fák alatt sebesen,

hol  édes szülém háza áll, már üresen.

Ráérősen sétálnak az emlékek velem.

Az erdő, már régen színesbe öltözött,

csak anyám nem jár dalolva a fák között,

néma az erdő, pedig itt a vidámság őrködött.

Kis kertjéből vadakat szelíden terelt,

a madarakkal kórusban énekelt,

gyöngyöző hangján fülemülékkel feleselt,

ha zordra fordult az idő, adott nekik eledelt.

Engem elcsábított innen a város,

pedig, ragaszkodom ehhez a házhoz,

de, szülém nincs, itt létem nagyon gyászos.

Már nem ismernek meg az erdőt lakó vadak,

riadtan röppennek távolabb a madarak,

az én ajkamról, nem ismerősek a szavak.

Itthonról indulok haza messze,

körül vesz a csend, a levelek halk nesze,

kavarog köröttem fák, bokrok színes jelmeze,

és egy időre bezárul az emlékek rekesze…

2017. január 6.

Tiszakécske