Esti patkolás

Esti patkolás

Írta: Kovács L István

(Képhez írt novella)  Képet festette: Czeglédiné Kenyeres Réka

    Éppen alkonyodott már, hiszen október vége felé járt az idő, hamar elbújt a nap. Bár még javában tombolt a vénasszonyok nyara. A mester úr is egyedül tett, vett a műhelyben záráshoz készülődött.

Szerszámok elpakolva, műhely felsöpörve, de még a kohóból vékony csíkban szállt a füst.

Nem baj, azt nem szokták kioltani, a vasból készült tűzhely nem gyullad meg és nincs körülötte gyúlékony anyag.

Jó kedve lévén dúdolt is valami régi dalt.

Valami zörgés szűrődött be az ajtón, és egy hang, amivel lovat állítanak meg: Hó ha, lovacskám, hangzott a szó!

El is ment a kedve a dalolástól nyomban.

  Kit hozott már ide az ördög ilyenkor, kérdezte csak úgy maga elé, de választ nem várt, gondolta úgyis bejön az illető és kiderül, ki az és mit akar.

Úgy is lett.

-Adjon isten mester uram, köszönt rá Jóska az alvégről.

  Adjon neked is Jóska, mi járatban vagy ilyen kései órán?

-Nagy a bajom, illetve hát nem is az enyém, hanem a lóé.

  Hogy, hogy?

-Hát leesett egy patkó elől, egy meg lötyög, csattog a jobb hátsó lábán.

  Jól van, menj haza szépen lassan, gyere vissza reggel, megoldjuk.

-Nem jó Sanyi bácsi, reggel négykor indulnék fuvarba, de így nem mehetek.

  Aztán most mit csináljak vele? Nincs már tűz, elmentek a segédek, meg hát este villanynál nem lehet patkolni gyerekem.

Mikor esett le az a patkó, hogy csak most jöttél? Legalább üzentél volna.

-Délelőtt  a városhatárban, ott voltam áruért, most végeztem a lepakolással.

Tudja dolgoznom, kell ott a négy gyerek, az ötödik épen útban van, oldja már meg valahogy Sanyi bácsi, kérem.

  Haszontalan kölyök vagy, még mindig, nem nő be a fejed lágya soha.

Mutasd mi a baj, szedd föl a lábait.

Az öreg morgott, hümmögött egy sort, bement megnézte van e olyan patkó félkészen, ami a hatalmas patájú keménykötésű murára alkalmas lesz.

   Szerencséd van öcsém, van patkó.

 Na fogd ki, kösd oda a szín alá, ahhoz a kampóhoz, oszt menj haza, nehogy téged is megpatkoljalak mérgemben. Ha készen leszek, haza viszem neked, úgyis útba esik!

Persze Sanyi az öreg mester egyedül patkolt, csak a melegítéshez és a ráveréshez kellett neki segéd, úgy könnyebb volt dolgozni, na meg a mondás szerint „egy kovács nem kovács”, de kettő meg minek?

Abból csak vita lenne.

Felszította a tüzet, míg újra parázs lett leszedte a patkókat, lekörmölte és kifaragta a patákat.

Miközben tovább morgolódott, vajon mi az ördögöt csináltatok, hogy leszakadt a patkó. Nehéz volt a teher, nagyot kellett fogni?  Nem tudnak ezek a fiatalok vigyázni semmire.

Szépen egyenként oda igazította a félkész fémcipőt a patákhoz, ahogyan kell. Néha kicsit káromolta a teremtőt, (pedig, vasárnaponként járt a templomba), de hát a villany kevés fényt ad, és időnként árnyékolt is magának. Viszont tévedni nem lehet, mert tönkre teheti a lovat örökre.

Ráadásul a sütéskor keletkezett körömfüstöt nem szerette a ló és kicsit húzogatta is a lábát.

Ettől függetlenül megoldotta a dolgot, mint már annyiszor. Mikor morgott a renitensek is tudták, nem szabad visszaszólni, mert kicsit morog, de mindent megold az öreg Sanyi.

Így hívta mindenki pedig még hatvan sem volt, de ez inkább a tisztelet, mint a gúny jele volt.

Ha néha betévedt a kocsmába, (tényleg ritka alkalom), sosem kellett fizetnie, szinte az egész falu adósának érezte magát, a jó szíve okán.

Addig, addig dörmögött, míg azon kapta magát, hogy végzett.

  Na milyen az új cipő, kérdezte kedélyesen és megpaskolta a ló farát.

Elpakolt hamar, a keletkezett köröm hulladékot csak sebtében az üllőtőke mellé söpörte, majd holnap rendesen eltakarít, gondolta. Befogta a lovat, fölrakta a kerékpárját a kocsiderékba, és már jó későn, de haza indult. Az új patkók olyan szépen ütemesen kopogtak a kövön, hogy kedve kerekedet a dúdoláshoz és olyan jó kedvűen ment hazáig, mint ahogy délután indult volna.

2017. június 25.

Tiszakécske

Kép: Czeglédiné Kenyeres Réka