Csak szólok

Csak szólok

Írta: Kovács L István

Túl sok a fohász az ima, a vád, hogy nála a hiba,

észrevehetné végre, ha egyszer ide pillantana.

Felé fordul, ki háborút szít, ki haldoklik, ki menekül,

mit tehet, kire hallgasson, oly kevés Ő egyedül.

Egyik áldást kér, annak ki a népét nyúzza,

a másik panasszal él, hogy a rövidebbet húzza.

Nem figyel, nem, vagy keveset ad vádolják őt sokan,

rászólnak, nem kéne már háttal állni, Uram.

De nem fordult el Isten, nem hagyott magunkra,

mi fordultunk el, bezárkóztunk magunkba,

a hit közönnyé lett, túlélni ez a remény,

csúszik le mindenki, nincsből kap a szegény.

Állok szégyenkezve magamat korholom,

kérdezem, megtettem e mindent vajon?

Csaptam-e asztalra, kértem-e számon bárkit,

vagy fotelból hallgatom, ki, hogyan ámít.

De mint vérből a szenny, ahogyan tisztul,

és a tisztulás gennyes kelésnek indul,

ahogy seb lobot vetve kel, míg ki nem fakad,

úgy gyűlik, dagad, érik a népben a harag.

Bár jól bírja Isten, nem kell mindent rá kenni,

ha ő nem ér rá, hát magunkért kell tenni.

Fölszerelt minket ésszel, védelmező karral,

hogy ne forduljunk el szégyen-pirult arccal.

Gondolkodjunk, bízzunk erőnkben, higgyünk magunkban,

2017. június 9.

Tiszakécske