Átmenet

Átmenet

Írta: Kovács L István

Volt idő mikor repülni vágytam,

vergődve, csapkodva feszengtem,

míg szárnyam eltörött a rácsban.

Már nem menekülök, eltemet

a rács, a magamra zárt ajtó,

de szabadon hagytam a lelkemet.

Elbújok egy szürke álarc mögött,

lassan ringatózom egy hinta fán,

bámulom az eget a rácsok között.

Fátylat von elmémre a képzelet,

lebbenést érzek, mint ha jönnél,

nyúlok, de nem érem el két kezed.

Gyógyulok, erőt gyűjtök, fel fogok állni,

majd nyújtózom is, hogy elérjelek,

érdemes rám türelemmel várni.

2017. november 14.

Tiszakécske

Kép: Hainrichffy Kata