Éjszakától hajnalig (Próza)

Éjszakától hajnalig

Írta: Kovács L István

Stefán megint csak forgolódott, nem tudott aludni, ötven fölött ez már nem olyan nagydolog. Felült az ágyon, ránézett a Tv dekóder kijelzőjére, még csak két óra tizenöt percet mutatott. 

Fölkelni nem volt kedve, meg még ilyenkor minek is kelne föl. Olvasni sem akart, inkább gondolataival sanyargatta magát.

Van egy ismerőse, Agnetta.

Úgy érzi, vonzódnak egymáshoz, de még nem realizálták a kapcsolatukat.  Néha beszélgettek, érződött közöttük a feszültség, vibrált a levegő, de, már mind a ketten sérültek és emiatt tartottak némi távolságot. 

Leginkább Agnetta félt, sokszor csalódott már és szíve tele volt sebekkel, nem akart újra csalódni. Hellyel-közzel kiöntötték egymásnak a szívüket és eddig így is jól érezték magukat.

Stefán azonban egyre többet gondolt a nőre, egyre jobban vágyott utána, de nem tudta, hogy fogalmazza meg, hogy végre többet szeretne. 

Elábrándozott, hátra dőlt és lába közé vette a kispárnát, állát rátámasztotta, és a párna helyére képzelte a nőt.

Még sosem érezte a haja illatát, de tudja, hogy kissé őszülő szőke és nem festett.

Elképzelt hozzá valami finom illatot, melyből mélyet szippantott.  Szerette volna, ha a párna helyet őt öleli, így könnyebb bókolni, szépeket suttogni neki, és azt sem volna baj, ha elpirulnak, mert nem látnák egymáson.

Arra gondolt, milyen jó volna a hétvégét együtt tölteni, elmenni, kirándulni. Elvinné a hegyekbe ahol született.  Több helyen megállva gyönyörködnének a táj szépségében, a sok-sok színt felmutató őszi erdőben. Készítenének fotókat, vizuális élményeket, amiből később lehetne táplálkozni, felidézni, mint emlékeket.

A megállóknál is ugyan így ölelné, maga elé engedve, hogy magyarázat és mutogatás közben is érezze melegét, illatát, talán kissé ringatná is és néha a hajába bújva adna csókot a fejére.

Elvinné oda ahol született, nem nagy község, hamar be lehetne mutatni, de inkább elmennének sétálni, körbe járni a gyerekkor állomásait, meghallgatnák a tölgy és fenyves erdő zúgását. Talán meg is ölelnének egy- két öreg tölgyet.

Van, egy szép hely, ahol lehet nyársalni és kristálytiszta forrásvizet inni.

Azután megbeszélnék azt is, ha jól érezték magukat egymással talán a következő kirándulás lehetne Agnetta világában, ahol ő érzi, vagy érezte jól magát. Amit Ő szeretne megmutatni magából, emlékeiből.

Persze kellő tisztelettel, hiszen sosem volt olyan „ajtóstól a házba” típus, egyébként, mint vendéget hívná, a vendéget pedig nem illik lerohanni.

Hátha többet tudnak meg egymásról és, hogy érdemes-e szorosabbra fűzni kapcsolatukat, vagy maradjon minden az eddigi állás szerint.

Persze ez csak ábránd, hogy könnyebben teljen az álmatlan éjszaka, mert neki ilyet tenni semmi képen nem szabad…

Ránézett az órára öt óra tizennyolcat mutatott.

Bocsáss meg Agnetta!

Sóhajtott, kispárnáját félre dobta és indult kávét készíteni.

Jó forrót, hogy gondolataiért büntesse magát, bögréje égesse a kezét, a kávé pedig a száját.

2017. november 19.

Tiszakécske