Fokos
helyett
Írta:
Kovács L István
Szögön lóg a csákány, a sisak és a lámpa,
képről mosolyog ránk szénporos orcája.
Bányász volt, frontharcos a szénfal hőse,
emléke pihen a falon, „fegyverei” veszik
körbe.
Sisak a fején úgy ment munkába naponta,
lámpáját
és a csákányt kezében fogta.
Egyik vállán átvetve légzőkészüléke,
másikon tarisznya benne kulacs és az
étke.
„Szerencse fel” mondták, ki épen alá
szállott,
ki már feljött annak „Jó szerencsét”
kívánok.
A legszebb köszöntő szavak, régi
emlékképek,
ezeket nem nyomták el zörgő akna gépek.
De nincs már szükség rájuk bezárt a
bánya,
modern embernek mástól melegít a kályha.
„Jó szerencsét”, így már kevesen
köszönnek,
azok sem használják kik elmentek, de néha
haza jönnek.
Nagy veszély az akna, bejáratát kőfal
zárja,
rajta keresztben csákány, hogy itt volt a
bánya.
Ide járnak bajtársakra emlékezni, akik
még élnek,
de öreg torokban már halkul a bányász
ének.
Minden szakmának megvan a szépsége,
veszélye,
de mint a bányának egynek sincs oly
szeszélye.
Bátor, vidám embereket nyelt el az akna
szája,
és volt ki nem jött vissza, nem látta
többé a családja.
Ki megmaradt, fokost kapott emlékbe,
van ki azzal sétál, más eltette a
szekrénybe.
Néhol mementó, házi oltár, szent ereklye,
emlék annak, ki a bánya által lett
eltemetve.
„Szerencs fel” elfeledett, nem használja
senki,
minek, ha nem kell önként a föld alá
menni.
De mégis, ha úgy érzed lesújtott az élet,
Szerencse fel, keress benne helyet,
találd meg a szépet
2017. november 17.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése