Ablakon át

Ablakon át

Írta: Kovács L. István

A gyermek, ahogy várja a mikulást,

én is úgy várom a valamit remegve,

csak nézem az esőt, az ablakon át.

Kezem kéne kinyújtani, nem félve,

hátha valaki megfogná gyengéden,

gyávaságomat soha el nem ítélve.

Hisz nem gyáva vagyok, csak félek,

mint a nádszál a gyengédség eltörik,

ha bármilyen finoman hozzá érek.

Suhan egy sóhaj, néma üzenet,

behatol, megölel puhán, szeretőn,

az ablakon át is eléri szívemet.

Nagyot sóhajtok én is így üzenek,

mint egy kis gyerek előre dőlök,

orrom nyomát sokáig őrzik az üvegek.

2018. december 10.

Tiszakécske

Kép: Hainrichffy Kata