Az én telem

 

 Az én telem

Írta: Kovács L István

 

Valahol távol zajlik az élet,

az emberek élvezik a szépet,

jó kedv, kacagás, túl a gondon,

sí és szánkó suhan a dombon.

 

Az én telem más.

 

Nagy pelyhekben hull a hó,

erdőn, mezőn puha takaró,

mint fehér abrosz az asztalon,

magával ragad e tiszta nyugalom.

 

Sehol egy lábnyom, nem jár,

ember, vad, nem röppen madár,

a Nap narancsa ágak között villan,

a hó kristályain meg - megcsillan.

 

Csodálatos ez a rideg csend,

a Tél néma puhasága most a rend,

fákon zúzmarából nyílik virág,

hó, és ködfátyolba rejtőzött a világ.

 

Az ember néz, a szó benn akad,

ez a ritka érzés örökre megmarad,

visszaindulok, röstellem, hogy zavarok,

és a hó nagy pelyhekben tovább kavarog.

 

2021. 01. 16.

Tiszakécske