Macskakövön

 

Macskakövön

Írta: Kovács L István.

 

A harang még nem kongott vecsernyére,

a szürkület s a köd lassan hajlik az estébe,

csillagok hideg fénye nem jut át a ködön,

November ül hallgatagon, a macskakövön.

 

Egy sápadt lámpa árny nélküli foltot tép,

piszkosszürkén, szitálva lebegő függönyön,

kerek kőedényben ott felejtett halott virág,

mementó: volt szebb, színesebb is ez a világ.

 

Valahol harang kondul, mintha rekedt volna,

azt is fojtogatja a köd, nem terül el a távolba,

minek is terülne, a pusztán nincsenek népek,

jószág nem motoz, nem zeng a pásztor ének.

 

Ha volt is ember, s tán pár jószág a határban,

békésen kérődzik az egyik, jászol árnyékában,

másik kandalló mellett hintázva szunyókál,

tarka macska hízelegve dorombol a lábainál.  

 

Egy kóborló csatangol halk léptekkel az utcán,

aprókat lépve megy rég elveszett álmok után,

szép és kicsi a város, nagy a puszta körüle,

hová lett az élet, lassan kihátrál mögüle.

 

A harang régen elkongatta a vecsernyét,

ha volt, kihűlt vagy elfogyott az estebéd,

a csillagok hideg fénye nem jut át a ködön,

November ül hallgatagon, a macskakövön.

 

2020. 11. 14.

Tiszakécske.