Hólé

 

Hólé

Írta Kovács L István

 

Messze még a Tavasz,

csalóka az idő, már olvad a hó.

Leve, patakként kövek között rohan,

mint egy pajkos gyermek,

a szikla köveken habot vet,

csacsog, locsog, szép álmokat kerget,

majd egyszer folyó lesz, a tengerig szalad.

De az élet mást rendelt neki.

Hegyről leérve vadsága szelídül,

medre kiszélesedik, folyóként megy tovább.

Itt ott munkára fogják,

hátára hajók, uszályok fekszenek,

súlyos terhekkel megrakodva.

Máshol lépcsőt építenek neki,

nehogy dologtalan legyen.

Turbinalapátok közt villantja erejét,

mitől tova fut ezernyi vezeték.

Fönt egyre csak olvad, lefut a hegyről,

s lent elterül, nem győzi a meder,

álma vált valóra, már ő a tenger.

 

2021. 02. 17.

Tiszakécske.