A szív
hídjai
Írta: Kovács L. István
Csak
jött egy idegen, s valami történt idebenn,
egy
érzés, nem tudom mi, megfogott a szívemen,
mint izzó
meteorraj csapott be közénk a tűz,
megolvasztva
testünk, lelkünk örökre egybe fűz.
Fáj,
hogy a szót kimondani, leírni nem szabad,
óvjuk
egymást, és híven őrizzük a titkokat,
álmokat
dédelgetve befelé folyik a könny,
de,
összeér lelkünk és éltet e fájó öröm.
Nem
mondta senki, hogy könnyű a lelki vándorbot,
a szív
hídja bennünk mély, örök emléket hagyott,
csak
néhány napnyi boldogságot adhatott nekünk,
a sors
akarta, hogy boldogtalan- boldogok legyünk.
Egy
esős napon véget ért, s másfelé vitt utunk,
éreztük,
hogy az életben már nem találkozunk,
mégis, örökre összekötnek a szív- hídjaink,
mit nem
adhatott az élet, megkapják hamvaink.
2016.
április 17.
Tiszakécske.
Kép: Internet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése