Csendesedünk

Csendesedünk

Írta: Kovács L. István

A nászinduló hangja régen elhalt,

a jövő zenéje csak fals recsegés,

a bók a csók sem kell már naponta,

a láng már nem lobog vadul,

a parázs is lassan hamuba fúl.

Az ágy szélei között legyőzhetetlen a távolság,

vagy, csak alább hagyott  a bátorság,

már magam sem tudom.

De hajnaltájt míg a bárányokat számolom,

hiába a messzeség, azért szuszogását hallgatom.

Halványodunk, mint a lebukó nap fénye,

ahogy utolsót pislog föl az égre,

mielőtt elmerül az éji óceánban,

helyére apró csillagszikrák ülnek,

zálogai a jövő lobogó tüzének.

Csendesedünk…

2016. június 9.

Tiszakécske