Kiüresedve

Kiüresedve

Írta: Kovács L. István

Kong a mérhetetlen üresség fejemben,

keresem magam, nem tudom hova lettem,

nincs ki, vagy mi a káoszban utat mutatna,

a szekerünk mély kátyúban áll, sárba ragadva.

Ki húzza, ki tolja, de mindenik másfelé vonszolja,

nincs kocsis, ki irányt szabna, húzza, ki merre akarja,

alant a sárban fürödve megteszi  ki, ki amit lehet,

recseg, ropog, ép csak szét nem szakítják a szekeret.

S kik a derékban ülnek, vigadnak, dőzsölnek nevetve,

és lopott javakból glóriát fonnak saját fejükre,

még ha volt is gyeplő, s kantár régen el van dobva,

nehogy véletlenül rájuk kerüljön kötőfék,  zabola.

Szívem dobbanása is kong, mint repedt harang,

szegény, árva hazám vajon merre halad,

apáink emléke és az ősi föld, már nem marasztal,

ki külhonba megy, munkájáért  várja terített asztal.

2016. június 12.

Tiszakécske