Kiállításon V. fejezet.

Kiállításon  V.fejezet.

Írta Kovács L István

Kellemes idő volt, és langyos szellő lengedezett a fák között. A házból finom illat terjengett. Ármin kivett a hátsó ülésről egy szép táskát a pezsgőt és a virágot és fölment a lépcsőn a teraszra. Óvatosan lépkedett, meg akarta lepni Szerénát, de nem sikerült. A lány már tűkön ült és percenként kinézett, jön e már. Még az ételt is majdnem elrontotta a szaladgálásával. Az ajtóban találkoztak össze.

Szervusz Szeréna.

  -Szia! Végre, megjöttél, már nagyon vártalak.

Mondtam, hogy jövök, ne légy már ilyen kislányosan türelmetlen.

  -De annyira hiányoztál, féltem, hogy le akarsz rázni.

Ha le akarnálak, nem mentem volna el a kiállításra sem. Nyugodj meg, azt tudnád, ha nem akarnálak látni. Gyorsan és keményen kapnád meg a kiutat.

De remélem nem azért jöttünk össze, hogy vitatkozzunk.

  -Nem, bocsánat.

Ezt neked hoztam, nyújtotta a lány felé a csokrot és a szép Brazil őslakosoktól vásárolt mintás alkalmi táskát, amiben egy alkalmi ruha is volt. És oda hajolt, hogy megcsókolja a lány homlokát.

  -Szeréna zokon vette, csak ennyi, egy homlok puszi?

Még csak a barátom vagy, ha jól emlékszem, mondta kis mosollyal a száján Ármin.

A pezsgőt betehetem a hűtőbe, kérdezte, de közben be is rakta mielőtt a nő mondhatott volna bármit is.

Hogy állsz a főzéssel? Kész van, most vacsorázunk vagy elmehetünk sétálni egyet? Olyan szép idő van kinn.

  -Frissen akarod enni, vagy nem baj, ha melegíteni kell?

Mit főztél?

  -Gombás szarvas pörköltet, de nem tudom, mivel szereted, tésztát, vagy krumplit főzzek hozzá? Azt csak akkor főzöm ki mielőtt enni akarunk.

Ha nem nagy gond, akkor séta után galuska tésztát én csinálok hozzá!

  -Árminka! Te tudsz főzni?

Rákényszerített az élet, hogy megtanuljak.

  -Menjünk akkor.

Ármin hátul összefogta a kezét, a nő belekarolt és egy kis ösvényen a fák közé léptek.

Mesélj Szeréna, miért váltatok el és miért nem maradtál a családod közelében?

  -És Te mesélsz magadról? Vagy titok minden?

Majd annak is eljön az ideje. Régen elmentél, nem tudok semmit rólad, bár kinyomoztathatnám, de tőled szeretném hallani.

  -Kinyomoztathatnád? Hogyan?

Van ismerősöm, akinek ez nem volna ügy.

  -Tudod, muszáj volt elmennem, ismerted apámat, durva ember volt és erőszakoskodott velem. Igaz, nem tudott célt érni sosem, mert kézzel, lábbal védekeztem, de elég volt, hogy kék, zöld voltam mire megszabadultam tőle. Ezért leléptem. Egyből Németországba mentem, és ott kerestem egy képzőművészeti iskolát, amit itthon abba kellett hagynom a szökés miatt.

Az iskola alatt, ismertem meg egy nagyon gazdag mecénást, aki támogatta az iskolát, sűrűn jött az alkotások között is válogatni magának, barátainak. Egyszer a fiával jött, megtetszettünk egymásnak, randizgattunk és egymásba szerettünk. Acélipari vállalatuk volt. Született két lányunk, de sajnos a férjem alkoholista lett, bántani kezdett, miután híressé lettem, és járni kezdtem kiállításról, kiállításra a képeimmel, Ő nem jött velem, viszont nagyon féltékeny volt.

Én meg eszedbe sem jutottam?

  -Jaj, dehogy nem, de azt sem tudtam hol vagy katona, mi a címed, meg komoly volt-e a szándékod. Hiszen olyan könnyű volt bármire rávenni, kihasználni.

Tudod, sokan mondták nekem, hogy kihasználsz csak, de nem érdekelt, komolyan szerettelek, ezért nem mondtam ellent semmire. Úgy beléd voltam zúgva, nem láttam, nem hallottam tőle. Te meg nem vettél észre semmit. Játszottad a kislányos, buta játékaidat. Azt hitted az újaid köré csavartál, pedig nem.

  -Sajnálom Ármin, hogy ekkorát tévedtem.

Közben haza érkeztek, Ármin letette a zakóját, kért egy kötényt föltette főni a vizet és neki állt galuskát készíteni. Szeréna pedig melegítette a pörköltet és terített a vacsorához.

2018. február 27.

Tiszakécske