Irónia

Irónia

Írta: Kovács L. István

Mint édesanyát, szeretlek természet, te csoda 

ha benned sétálok, úgy érzem most tértem haza.

Nálad mindig fölfedezek valamit, ami szép,

gyógyítón simogatja az ember, fájó lelkét.

A távoli kék hegyet, mikor szikrázik az ég,

erdő fáin a rügyet, mikor ki sem bomlott még,

és először hallom a dalt, hogy nyitni  kék.

A zsenge virágzó tavaszt, s ha üde zöld a rét,

bátortalan hangot, a még rekedt tücsök zenét.

A varázslatos nyarat, mely ezer arcot mutat,

és minden arca csak egy röpke, múló pillanat.

Csendben fekszem a fűben, s te tükröt tartasz nekem,

virágból bohóc arcot, mely éppen rajtam nevet.

kedves az irónia, értem mi az üzenet.

2015-10-08

Tiszakécske.