A
bányász-költő
Írta: Kovács L. István
Kovács
László as. (Kovycs59)
Pislákol
a lámpafénye,
homályos
a bánya mélye,
szuszog
a fejtőkalapács,
rákontráz
a kaparócsattogás.
Szenes csillék
futnak zörögve,
vagy
szalag rohan pörögve,
viszi
föl a levegőre a napra,
mit
kitermeltetek porosan, izzadva.
Ha
véget ér a mélyben a sikta,*
haza
mész, otthon lesz nyugalomra,
pihen
megfáradt tested,
de
valami dolgozik benned.
Megfoghatatlan
mi átjárja lelked,
de
érzed, ezt papírra kell vetned,
nehéz
bányász kezed nincs tollhoz szokva,
de egy
füzet betelik sorról sorra.
Megírod
a kemény széncsatát,
a
bányász porlepte mosolyát,
szépségeit
a természetnek,
fura
fintorait az életnek.
És van még
ezernyi mást téma,
amik
között szárnyalva tollat fogsz néha,
de a
szíved, lenn maradt a mélybe’,
fogva
tartja a bánya, a pajtások emléke.
*sikta=
műszak
2016.
szeptember 24.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése