Randevú egy csillaggal
Írta: Kovács L. István
Ültem csendben
az ajtó melletti padon,
s
vártam aranyfényben ragyogó csillagom.
Hiába tekintettem
százszor az égre,
tudta, ott ülök, várom, nem jött el mégse.
Jött
volna, ahogy szokott csillogó fénnyel,
ősi melegséggel,
szerető szenvedéllyel.
Elhagyott?
Nem hagyott el, nem olyan fajta,
az
irigy éj felhő-függönye takarja.
Nem
látom, de zsigereimben érzem,
tudom,
ott van a helyén, ahol szokott,
most is
hallgat, ahogy mindig meghallgatott,
És
hiába az éj, a függöny-takaró,
arca a
felhőkön túl is szép, ragyogó.
2016.
szeptember 16.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése