Írta: Kovács L. István
Mint a nyár vércseppjei, hullnak a levelek,
terítve part mentén, égő vörös szőnyeget,
a sétány mellett árván hagyva áll egy pad,
arra járó már ritkán és kevés akad.
Megérkezett az első ember hónap,
a reggeli séták már kicsit fázósak,
és a kora délutánban andalgó alkony,
ritkán kínál hellyel valakit a padon.
Ott felejtet hervadó rózsacsokor,
jelzi, forró szerelem járt itt valamikor,
s kitudja annak is mi lesz a vége,
elmúlik, vagy jön még valaki érte.
A nyár s az ősz még kézen fogva járnak,
jókat nevetve színezik a tájat,
becsengettek, az ifjúságot iskolapad várja,
most a csendes emlékezet jár ide sétára.
Régi kép andalog nesztelen az avaron,
felidézi, ami volt egy régi szép tavaszon.
És egy mosollyal köszönti az ember:
Helló Szeptember.
2016. szeptember 1.
Tiszakécske
Kép: Internet
a reggeli séták már kicsit fázósak,
és a kora délutánban andalgó alkony,
ritkán kínál hellyel valakit a padon.
Ott felejtet hervadó rózsacsokor,
jelzi, forró szerelem járt itt valamikor,
s kitudja annak is mi lesz a vége,
elmúlik, vagy jön még valaki érte.
A nyár s az ősz még kézen fogva járnak,
jókat nevetve színezik a tájat,
becsengettek, az ifjúságot iskolapad várja,
most a csendes emlékezet jár ide sétára.
Régi kép andalog nesztelen az avaron,
felidézi, ami volt egy régi szép tavaszon.
És egy mosollyal köszönti az ember:
Helló Szeptember.
2016. szeptember 1.
Tiszakécske
Kép: Internet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése