A föld
szava
Írta: Kovács L. István
Furcsán
morajlik a föld,
mint
mély gordon zene,
füsttől
köhög, berekedve,
fájó, fásult
hangon esedezve.
Nektek
adom minden javam,
a Tavasz
zsongását,
zöld mezők
virágát,
művelt
föld illatát.
Nyár önfeledt
nevetését,
a Nap sugarát,
érő
gyümölcs mosolyát,
kalászok
ringását.
S ha
átsétál rajtam az Ősz,
hullnak
színes levelek,
beért
minden, vége a szüretnek,
azt
hiszed, pihenek?
Nem. Ha megjött a hideg Tél,
ad egy
fehér takarót,
alatta óvok
minden életet,
és a
kenyérnek valót.
És a
gordon sírja a föld szavát,
míg
nektek javakat adok,
tőletek,
én ugyan mit kapok,
szemetet,
szennyet, mérgeket,
lassan,
már feladom az életet.
2016.
szeptember 21.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése