2014. július 27., vasárnap

Családi tragédia (novella)



Családi tragédia
Írta: Kovács István

Óriási csattanással vágta be maga után az ajtót a férfi, az üveg is kiesett belőle és nagy csörömpöléssel tört széjjel az előszoba kövén. A lakásban néma csend lett, elült a vihar melyet a férfi okozott!
   Lórika hatéves kisfiú volt, értelmes okos gyerek, szeptemberben megy iskolába. Az ajtórésen át mindent hallott, ahogyan apja szidja, és hatalmas puffanásokkal üti az anyját. Az anya csak néha nyögött föl mikor nagyon érzékeny helyen találta el brutális ura. Lórika, szólni, nem mert ne hogy ő is kapjon, csak csendes szomorúság és mély gyűlölet volt benne apja iránt! Néha oda osont a kiságyhoz, megnézni Lilikét a hároméves húgát alszik e még, vagy fölébredt a zajra. De Lilike semmit nem vett észre, nyugodtan szuszogva aludt.
Az előszobai közlekedőből halk nyöszörgést és lassú csoszogást hallott, óvatosan nagyobb rést nyitott az ajtón és látta, ahogyan édesanyja a fürdőszoba felé csoszog vérzőfejjel, félig leszakított köntöse alól kilátszottak a korábbi ütlegek elszíneződött foltjai. Arra gondolt a gyerek, hogy itt a szokásosnál komolyabb a baj, hát felkeltette kis húgát, adott rá egy kardigánt és óvatosan kiosonva elmentek a három házzal arrább lakó keresztanyjához, aki az édesanyja kisebbik nővére volt.
Későre járt már kilenc óra is elmúlt mire átértek.
Lórika csöngetett többször is mire kijöttek a házból.
Sárika a keresztanya, ahogy meglátta a két gyereket rémülten felkiáltva kérdezte:
-Lóránt mi történt miért vagytok az utcán?
-Itt aludhatnánk, otthon nagy a baj és elindultak a lakásba.
-Persze, hogy itt aludhattok és szólt a lányának Katinak vigyázzon a gyerekekre és a férjével, Miklóssal átmentek a húgához.
Elborzadva látták a dulakodás nyomait, és keresték Julikát hol lehet, hiába szólongatták nem jött válasz. Miklós benyitott volna a fürdőszobába, de érezte, hogy valami akadály van az ajtó mögött hát erősebben megnyomta, az ajtó engedett és Julika ott feküdt a földön, de már elkésett segítség.  Miklós azonnal hívta a rendőrséget és a mentőket.
Nagyon hamar kiértek, de a mentősök már csak a halál beálltát tudták megerősíteni és javasolták a törvényszéki boncolást mivel látszott, hogy a sérülések komoly bántalmazás sorozat következtében keletkeztek! A rendőrök megkezdték a helyszínelést, Sárika és Miklós vallomását jegyzőkönyvbe vették és feljelentésük alapján körözést rendeltek el Ács Béla férj ellen haláltokozó súlyos testi sértésért.
-Ács Béla erőszakos, durva ember volt, nem ismeretlen a hatóság előtt. Sokat verekedett a helyi kocsmában is és mindenkibe bele kötött. Most is először ott keresték és azonnal le is tartóztatták. Folyt a procedúra.
Sárika és Miklós megszervezték a temetést, a gyámügynél és a bíróságon kérték a gyerekek, Lórika és Lilike hozzájuk történő elhelyezését. Megkapták és a gyerekek békés nyugodt környezetben, és nagy szeretetben nevelkedtek.
Ács Bélát folytatólagosan elkövetett, halált okozó súlyos testi sértésért tizenöt év fegyházbüntetésre ítélték. Mivel azonban a családverő embereket a börtönben sem szeretik és ott sem tudott nyugton maradni, belekötött mindenkibe és nem érdekelte a börtön hierarchia sem hamar elintézték a sorsát és a mosodában ahol dolgozott, hogy- hogy nem bele esett a mosógépbe és a forró vízben lelte halálát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése