Mozdony
Írta: Kovács L István
Gyerekkorom óta kötődöm a
lovakhoz.
Akkor a bányánál a
szénjárandóságot lovaskocsival hozták, és amíg a kocsis lerakodta a szenet,
felülhettünk a ló hátára.
Mozdony! Hmm. Belátom furcsa név ez egy lónak, de
hiába, ez volt a neve.
Színe sárga, de úgy
nézett ki, mint egy négyhuszonnégyes mozdony, ami lelépett a sínekről. Tsz-ben
húzta az igát, a fogatban társa egy jó erős sodrott volt, mégis úgy néztek ki
egymás mellett, mint féléves csikó és az anyja. Marmagassága száznyolcvan centiméter
lehetett, pár centivel volt magasabb, mint én, rettentő széles háttal és farral
látta el a teremtő. Mintha valamely őse egy hamisítatlan belga hidegvérű óriás
lett volna. Különbség talán annyi, hogy a csüdjéről nem lógott hosszú szőr a
patájára. A fejét olyan magasan tartotta, hogy mikor le akartam takarni,
két-három próbálkozás kellett, mert nem értem fel. Igen le kellett teríteni a
fejét, hogy patkolni lehessen. Nagyon szerethető, kedves, szelíd volt, de két
nagyon rossz szokását nem bírta levetkőzni. Nem szerette a szagot, amit a patkó
felsütésekor érzett, és e miatt kaloda kellett neki. Kalodába pedig nem ment
be, ha nem takartuk le a fejét. Mivel én voltam a legmagasabb ez a feladat
mindig az enyém volt.
Szerettük egymást,
sokszor tette vállamra a fejét, én simogattam hatalmas homlokát, becéztem. Nem
csak őt, a többi lovat is, amikor jöttek patkoltatni. Nekem olyanok a lovak,
mint más embernek a kutya, vagy macska.
A családom, fél tőlük,
ezért sosem volt saját lovam.
Visszatérve mozdonyhoz,
akkora talpakon élt, hogy a félkészen vásárolható legnagyobb patkó is kicsi volt
rá. Neki mindig külön kellett „cipőt” készíteni. Míg más lovaknak harminckét
centis vasból hajtottunk patkót, nála, mintha leveses tányért akartunk volna
körbe szegni, negyvenhat-negyvennyolc centi hosszú vas kellett. Ez attól
függött, hogy saját anyagából csináltuk a sarkát vagy menetes sarok került rá.
A körmölést, patatisztítást
szépen állta, a patkó próbája is simán meg volt, viszont mikor sütöttük fel a
vasat, a körömnek az égő szagát annyira nem bírta, hogy komoly dolog volt fogni
úgy, hogy arra is figyelni kellett, nehogy felborítsa a kalodát, ott pusztult
volna el, kivenni soha nem tudtuk volna belőle. Ha elszállt a köröm füstje,
szaga, megnyugodott, a felszegelést már szépen tűrte. Nem sokáig volt meg a
Tsz-ben, mert a kocsisok alacsony idősebb emberek voltak és nehezen tudták
felszerszámozni, befogni őt. ezért hamar eladósorba került.
Ebben biztos lenne vitám
emberekkel, de én intelligensebbnek, nevelhetőbbnek tartom, mint a kutyát. Azt
elismerem, hogy mind a két állat a maga nemében másra lehet tanítani és tud
kiszámíthatatlan is lenni. A lovat nem lehet pl: elfogásra kiképezni, de ha
idegen közelít, azt tudja jelezni. Lakásban tartani viszont a lovat nem lehet,
még a pónit sem, legalábbis nem az általános méretű családiházakban.
2021. 05. 22.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése